Szlovákiában, Szinnán született, 1966. március 24-én. A Pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatója volt. Tizenhat évesen a pozsonyi Koliba Stúdió egyik tinifilmjében szerepelt először. Korábban így mesélt magáról: “Magyarországgal úgy kerültem kapcsolatba, hogy Sándor Pál, Csak egy mozi című filmjében kaptam szerepet 1985-ben. Aztán több magyar filmben játszottam, amihez a nyelvet is meg kellett tanulnom. Magyarországra költöztem, ide jöttem férjhez…”[1] Szabadfoglalkozású színművésznőként több színházban szerepelt és a Vertigo Szlovák Színház szlovák nyelvű előadásaiban is rendszeresen játszik. A színészet mellett díszlettervezéssel és dramaturgiával is foglalkozik.