Slovenské Divadlo Vertigo

2019- Színjátszó műhely gimnazisták és egyetemisták részére

2019, Svätý Jur – Szlovákia

Színházi műhely-workshop gimnazisták és főiskolások részére a tavalyi évben is a szlovákiai, Svätý Jur-i Agape, a szlovák evangélikus egyház célintézménye épületében került megrendezésre. A múlt évben hét lány vett részt a workshopon, akik a Dél-alföldi régióból, illetve Dabas-Sáriból utaztak Szlovákiába. A teljes létszám így 11 fő lett. A szakmai vezetők idén is Michal Jánoš színész-rendező és a felesége, Katarína Jánošová dramaturg-rendező voltak, akik legelőször a darab tartalmát, szövegét mutatták be a workshop résztvevőinek. Egy közismert darabra – mesére esett a választás, amely a Grimm testvérek tollából ered – ez pedig a Piroskáról című mese. Egy egészen érdekes módon sikerült a lektoroknak feldolgozni, így a Modern Piroskáról című nevet kapta a darab. A majdnem hét napos próbáknak egy kitűnő félórás előadás lett a gyümölcse, amit nagy szeretettel fogadott a fiatalabb és az idősebb generáció egyaránt. Az Agapé épületében mindig óriási élmény játszani, ilyenkor a helyiek előszeretettel jönnek megnézni a fiatal színészeinket. Örömünkre szolgál, hogy ismerik a rendezvényünket és évről évre látogatnak el az előadásinkra.

NEMZ-KUL-19-1356 , 0616/HU/2019