Színjátszó műhely gimnazisták és egyetemisták részére

2015. július 27. – augusztus 2., Svätý Jur – Szlovákia

A színjátszó műhely a szlovákiai, Svätý Jur-i Agape, a szlovák evangélikus egyház  célintézménye épületében került megrendezésre. A workshop szakmai vezetői Michal Jánoš és Katarína Jánošová voltak.  A színjátszó műhelyben Jozef Gregor Tajovský -Ženský zákon (Asszonytörvény) című klasszikus művére esett a választás, melyet a workshopba immár hagyományosan visszatérő diákok vittek színpadra- Kőrösi Berta, Mikus Vivien és Bak Zsolt Szarvasról, Zolván Kamilla Kondorosról, illetve Kapitány lányok -Laura és Vivien Budapestről. Ahogy mindig, ezúttal is a szöveg megismerésével, fordításával, a szituációk átbeszélésével kezdték a munkát a műhely résztvevői. Ezután következtek a hosszú órákon át tartó próbák, melynek gyümölcse nem maradt el.  A szerelmi szálon futó komédiát bravúrosan adták elő a fiatal színészeink, melyet a helyi nézők vastapssal ünnepeltek.

Támogatta: Úrad pre Slovákov žijúcich v zahraničí (ÚSŽZ)

2016. július 4-10., Svätý Jur – Szlovákia

A színjátszó műhely színhelye ismételten a szlovákiai, Svätý Jur-i Agape, a szlovák evangélikus egyház  célintézménye volt. A workshop szakmai vezetői Ján Tomandl rendező és Jókai Ági színésznők voltak. Ebben az évben egy teljesen más jellegú előadás jött létre a workshopban:  Nikolaj Erdman orosz drámaíró Öngyilkos c. szatirikus vígjátéka. A fiatal résztvevők eleinte egy kicsit bizalmatlanul, később, miután alaposan megismerkedtek a szöveggel – és a színdarab mondanivalójával –  immár pozitívan fogadták a történetet, amely egy „öngyilkos-jelöltről“ szól – aki fejére többen vadásznak… de ő a végén úgy dönt, hogy mégis élni akar. A fiatal színészek nagyon lelkesen, nagy átéléssel készültek a bemutatóra, amely osztatlan sikert aratott a nézők soraiban.

Támogatta: Emberi Erőforrások Minisztériuma – EMET (NEMZ-KUL-16-1257), Úrad pre Slovákov  žijúcich v zahraničí (ÚSŽZ) 

2017.  július 10-16., Svätý Jur – Szlovákia

A színjátszó műhely színhelye ezúttal is a szlovákiai, Svätý Jur-i Agape  komplexum falain belül valósult meg. A workshop szakmai vezetői, a szlovák rendező pár Michal Jánoš és Katarína Jánošová voltak.  Ebben az évben a neves szlovák prózaíró Janko Jesenský – Rafíková Asszony című darabját vitték színre a színjátszó műhely résztvevői, amely hatalmas sikert aratott a helyi közönség körében. A történet a kisvárosi pletykás asszonyok világába kalauzolja el a nézőket, ahol nincs hiány intrikából, szerelemből és természetesen humorból. A darab egyik különleges eleme, hogy „színház a színházban” konstrukcióban épült fel, melyet az ifjú színészek a testreszabott szerepükben kifejezetten élveztek.

Támogatta: Emberi Erőforrások Minisztériuma  – EMET (NEMZ-KUL-EPER-17-1501)
Úrad pre Slovákov žijúcich v zahraničí (ÚSŽZ) 

2018.  július 8-15., Svätý Jur – Szlovákia

A színjátszó műhely 2018-ben is a szlovákiai, Svätý Jur-i Agape komplexum falain belül valósult meg. A workshop szakmai vezetője ezúttal is a szlovák rendező Michal Jánoš volt, segítségére volt a felesége, Katarína Jánošová. Bár a műhelybe hét fiatal érkezett, az előadásban végül négy leányzó szerepelt, a többiek részt vettek az elméleti foglakozásokon, ill. mint megfigyelők a próbákon. A neves horvát drámairó, Miro Gavran – Mindent a nőkről című darabját vitték színpadra. Az előadás barátságról, szerelemről, intrikáról szól, amelyet a szereplők hatalmas átéléssel adtak elő, hiszen már rutinos táborzóknak számítottak. A már megszokott módon ezúttal is osztatlan sikert arattak a Vertigo Szlovák Színház színészpalántái a nézők körében.

Támogatta: Emberi Erőforrások Minisztériuma – EMET (NEMZ-KUL-18-1580), Úrad pre Slovákov žijúcich v zahraničí (ÚSŽZ)

2019, Svätý Jur – Szlovákia

Színházi műhely-workshop gimnazisták és főiskolások részére a tavalyi évben is a szlovákiai, Svätý Jur-i Agape, a szlovák evangélikus egyház célintézménye épületében került megrendezésre. A múlt évben 7 lány vett részt a workshopon, akik a Dél-alföldi régióból, illetve Dabas-Sáriból utaztak Szlovákiába. A teljes létszám így 11 fő lett. A szakmai vezetők idén is Michal Jánoš színész-rendező és a felesége, Katarína Jánošová dramaturg-rendező voltak, akik legelőször a darab tartalmát, szövegét mutatták be a workshop résztvevőinek. Egy közismert darabra – mesére esett a választás, amely a Grimm testvérek tollából ered – ez pedig a Piroskáról című mese. Egy egészen érdekes módon sikerült a lektoroknak feldolgozni, így a Modern Piroskáról című nevet kapta a darab. A majdnem 7 napos próbáknak egy kitűnő félórás előadás lett a gyümölcse, amit nagy szeretettel fogadott a fiatalabb és az idősebb generáció egyaránt. Az Agapé épületében mindig óriási élmény játszani, ilyenkor a helyiek előszeretettel jönnek megnézni a fiatal színészeinket. Örömünkre szolgál, hogy ismerik a rendezvényünket és évről évre látogatnak el az előadásinkra.

NEMZ-KUL-19-1356

0616/HU/2019

Scroll Up